Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

„Öt gyerekkel könnyebb, mint eggyel!” - 5 gyerekes család

Valamelyik nap este nyolckor chateltem egy barátommal, aki kicsit irigykedve írta, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy az én gyerekeim már alszanak. Nem szerencsés, következetes! - válaszoltam. Egyetlen dolgot döntöttem el, még mielőtt gyerekem született volna, hogy minden porcikámmal azon leszek, hogy a fektetés ne nyúljon bele az éjszakába, mert a körülöttem lévő családok folyamatosan arra panaszkodtak, hogy a szülőknek nem marad egymásra idejük/energiájuk, mert a fektetés-felelős vagy bealszik a gyerek mellett vagy a ceremónia végére összetéveszthető a fölmosóronggyal.


szólj hozzá: 5 gyerek - 56 pizsama sorozat

Kérdezgették, hogy hogy érem el, hogy korán aludjanak, de sosem tudtam megfogalmazni úgy, mint az ötgyerekes anyuka ebben a videóban: a fektetést becélozva kell irányítani az egész napot, hogy mire eljön az alvás ideje, már minden részlet – lecke, vacsora, pisi, mese, miatyánk – ki legyen pipálva.
Egy adott gyerekszám után belejön az ember, gondolhatnánk, de az anyuka elmondása szerint még a tapasztalat se segít sokat, hiszen minden gyerek és minden igény annyira más. Ami döbbenetes, hogy ennek ellenére állítja, hogy az öt könnyebb, mint az egy. Nehéz eggyel, kettővel vagy hárommal? Hát hajrá, magyar anyák, magyar apák...!

6 Tovább

Öt fiú után egy lány - 6 gyerekes család

Általában a gyerekek izgatottá, ha kérdeztem őket, némává váltak a kamera láttán. A hatgyerekes családnál szerencsém volt a legidősebb fiúval.
- Ritkán van hullaszag és néma csend - meséli a srác. De nem titok a sok testvér árnyoldala sem, jó látni, hogy nem gond neki anyukája előtt arról beszélni, hogy kevés a figyelem.
Érdekes arról hallgatni őt és a család többi tagját, hogy mennyire nincs olyan, hogy ideális korkülönbség. Ha közel vannak egymáshoz, akkor bár könnyen összenőnek, játszanak együtt, viszont sok a veszekedés. Egy tizenhat éves nem fogja kikaparni a hároméves testvére szemét, hogy „Én is azt akaroooooom!”, viszont a kisautók helyett inkább a nagylányok érdeklik már, tehát nem lesz olyan szoros a viszonyuk.


szólj hozzá: 6 gyerek - 56 pizsama sorozat

Nem olyan régen beszélgettem egy barátnőmmel, akinek egyik gyereke 3,5, a másik 1,5 éves. Évek óta éjszakázik, végtelen türelme egyre csak fogy, ahogy a dackorszakból a dacosabb korszakba másznak át a gyerekei, néha lepréselt mása önmagának, erre múltkor egyszercsak bejelentette: tervezik a harmadikat. Igenigen, igaz, hogy fáradt és hulla, ki van facsarva, de hát a korkülönbség.... Tanácsot sosem adok, hiszen nem élem a másik életét, de meséltem neki kicsit, hogy milyen jó, hogy nekem van olyan testvérem is, aki négy évvel idősebb és olyan is, aki tizenöttel fiatalabb... Átküldtem neki ezt a videót, mert ez a család is azt mutatta nekem, hogy nincs olyan, hogy ideális, és hogy mennyire jó, mikor egy gyerek akkor születik, mikor a szülei babára vágynak, nem akkor, mikor ideális korkülönbségre.

1 Tovább

Feladatbeosztás a hűtőn - 7 gyerekes család

Talán az egyetlen család ők a tízből, ahol azt éreztem, minden teher fele-fele arányban oszlik meg a szülők közt, és a gyerekek is a koruknak és teherbírásuknak megfelelően segítenek. Lehet, hogy azért tűnt ez föl, mert nekem évekbe telt, hogy megtanuljam, hogy nem biztos, hogy azzal teszek jót, ha minden föladatot én oldok meg. Például ha a pici babát mindig én nyugtatom meg, akkor bár rövidtávon kevesebb a sírás, hiszen a papáknak is tanulni kell a gyerekezést, de mindig csak akkor fogok pisilni, ha lehet, sosem akkor, mikor kell. Ha este minden játékot én pakolok el a két éves gyerek után, akkor ez bár egyszerűbb, mint a gyerekkel közösen, de a vége az, hogy a 16 évesnek is én fogom kivinni a szennyesbe az alsógatyáját.


szólj hozzá: 7 gyerek

Ennél a hétgyerekes családnál minden napra be van osztva, hogy kinek mi a dolga. Aznap este, mikor ott voltam, az apuka főzött - náluk ez nem egyedi, de nem is mindennapos. Aznap ő olvasott mesét, míg az anyuka és a többi gyerek eltüntette a vacsoramorzsákat. Van beosztás is a hűtőn, de mégis volt az egészben egy lazaság, természetesség.

A másik, ami kívülről nézve egy igen jó alap lehet a gyerekneveléses hosszútávfutásához, hogy a szülők 20 éve minden évben nyaralnak kettesben egy hetet, ha épp nincs szopós kisbaba, ha van, őt viszik. És ez csak egy összetevője egy receptnek, a többi - ami szintén mind megfontolandónak tűnik - a videó végén hallható.

4 Tovább

Büntess mosogatás-megvonással! – 8 gyerekes család

Mikor az apuka már az előzetes telefonbeszélgetésünk alatt is mindig Jézusra terelte a szót a gyerekeiről, bevallom, nem volt nagy kedvem a forgatáshoz. Attól féltem, hogy mivel tőlem a vallásosság távol áll és ismeretlen, nem fogok tudni kapcsolódni hozzájuk, nem lesz közös nevező, tehát nem lesz élvezetes a végeredmény.

 

 szólj hozzá: 8 gyerek

A fenntartásom addig tartott, míg be nem léptem a ház ajtaján, aztán meg csak a folyamatos meglepődés: ha nem látom, nem hiszem el, hogy el lehet tartani egy tízfős családot egy ápolói fizetésből. Ha nem hallom maguktól az érintettektől, kötve hiszem, hogy önként és dalolva ássa föl egy – helyesebben nyolc – gyerek a veteményest. Az meg aztán tényleg eszembe nem jutott volna, hogy lehet mosogatás-megvonással szankcionálni.

Mikor jöttem el, az kattogott a fejemben, hogy bár elfogadónak és toleránsnak tartom magam, mégis mennyi sztereotípia van bennem. Nem teljesen mindegy, mi a mozgatórugó - Jézus, a babaillat-vágy vagy az, hogy ne fogyjon a magyar -, ha jól működik tőle a család?!

 

13 Tovább

"Mindenkinek kéne egy ikertestvér!" - 9 gyerekes család

„Atti, fektessünk!” - ez a hangsúly, a meleg, kedves, fáradtságot jelző mondat egy életre belémégett. Viki, a kilencgyerekes anyuka számomra döbbenetes volt. Innen, három gyerek távlatából szemlélve a családot a több órás forgatás alatt végig egyik ámulatból a másikba estem. A humor, a vágható szeretet, a mégis végtelenül őszinte, árnyoldalakat beismerő és azt is elfogadó környezet szemmel láthatóan paradicsom a gyerekeknek.

szólj hozzá: 9 gyerek

Persze nincs kétségem affelől, hogy ha pár év múlva a most kiskorúakat kérdezem, akkor tudják majd sorolni a nagy család, a sok testvér árnyoldalait is, de valahogy mégis úgy érzem, hogy egy olyan gyerek nem fog egetrengető problémákkal pszichológusokhoz járni, akinek az anyja képes arra, hogy valódi türelemmel, elfojtott düh nélkül elfogadja, hogy egy sima hétköznap este – mikor másnap iskola, mikor korán kell kelni, mikor fáradt leszel, mikor mi lesz a többi kb. kétszáz foggal - a kilenc gyerekéből egy 27 percen keresztül mos fogat csak azért, mert olyan kedve van - máshogy fogalmazva: mert az valamiért fontos neki ott és akkor.

 

5 Tovább

56pizsama

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek