56pizsama

Összefűztük a tíz részt. Idő kell hozzá, hangot rá!

A kettősség érzését hozta nekem vissza az egygyerekes családnál töltött este. Az együtt vagy külön, a közel vagy távol dinamikája járta át a levegőt. Beugrott az a sok ezer éjszakai ébredés - majd az, hogy hogy tudott hiányozni, mikor már nem volt; az anyuka szavai hatására átjárt újra az a hasító szabadságérzés, mikor öt hónap után először léptem gyerek nélkül utcára – és írtam 15 perc múlva smst, hogy vajh mi a helyzet otthon...

szólj hozzá: 1 gyerek - 56 pizsama sorozat

Sosem volt egy gyerekem (a nagyfiaim ikrek), úgyhogy a legnehezebb volt az ő helyükbe képzelnem magam. Jó, jó, négy-öt-hat gyerekem sem volt, de az valahogy közelebbi nekem, talán az lehet erre a magyarázat, amit a sorozatban bemutatott családok többségétől hallottam: az igazán nagy váltás az egy és a két gyerek közt van. És sokak szerint egy gyerekkel a legnehezebb.

Mindig kreatívnak lenni, hát igen, nekem is ez a legfárasztóbb. Arra, mikor a gyerek idegesítően dobol a lábával öt perce, nem azt mondani, hogy hagyd már abba, szétesik a fejem, hanem azt, hogy jaj, de jó, indulót dobol... Mikor a hiszti zsákká formálja a kiskorút, kitalálni, hogy mérjük le centivel az elfelezendő csokit... Mikor van energia nem befeszülni, hanem átfordítani a nehezebb pillanatokat, akkor egy csapásra minden jobban működik. Na, ez pont egy olyan dolog, amit valószínűleg papíron mindenki tud, de olyan nehéz tud lenni a megvalósítás az adódó pillanatokban.

szólj hozzá: 2 gyerek

Egy zenész barátom, nevezzük Dés Andrásnak, mesélte egyszer, hogy neki a gyereknevelés olyasmi, mint a színpadon a zenésztárssal az improvizáció. Ha nem viszi tovább a „fölajánlott” motívumot, hanem lecsapja valami önös célúval (focinyelven ez lehet az önzőzik - csak azért írom bele, hogy fölcímkézhessem a posztot a foci szóval is, hogy még többen olvassák), akkor abból nem lesz közös játék, nem jön létre új, nem születnek élvezetes pillanatok, nem lesz belőle semmi, csak nyögvenyelés - ráadásul a gyerek kreativitását, kedvét is gyilkolja. 7 perc 2 másodperc alatt úgy beadni a csukamájolajat, hogy minden kifogást valami újabb ötlettel fordítsunk a cél felé, és a gyerek végül tényleg magától vegye be a gyógyírt... Wow.

Ahogy ezt a videót újranézem, az első, ami beugrik: a játékos hangulat. Mikor a vacsora, a fektetés nemcsak arról szól, hogy hogyan legyünk túl a napon, hanem arról is, hogy hogyan érezzük benne jól magunkat. Ez - úgy tűnt nekem – leginkább az anya kreativitásán múlik, úgy zajlik a nap, ahogyan ő kitalálja. Ez nem jó vagy rossz, a legtöbb családnak megvan a bevált dinamikája, van, kialakult rendje, ki miért „felelős” - a nyúlnak a játékpénz-evés jutott.

szólj hozzá: 3 gyerek

Ez a háromgyerekes család egy újabb szín a fektetés-palettán. Az évek alatt változott náluk a rendszer, először volt a mindenkinyolckorágyban!, majd most, hogy nagyobbak lettek a gyerekek, akkor mennek aludni, mikor kidőlnek, így nem kell hajcsárkodni. Nem tudom, hogy az, hogy ez működik, szülő-, gyerek- vagy életkor függő, én csak egyszer próbáltam – hajnal négykor _én_ lefeküdtem aludni...

Ez a legboldogabb időszak! - hallottam ezerszer a kismama éveim alatt, és éreztem magam sokszor nagyon rosszul ettől a mondattól, hiszen persze, a legboldogabb, de akkor miért érzem esténként néha azt, hogy átment rajtam egy úthenger, miért sóhajtok egy erőtgyűjtőt reggelente az első gyereksírásnál?! A fönti mondat egy elvárás is: legyél mindig jól, hiszen most kell igazán boldognak lenned! Persze, persze, boldog vagyok, de azért megnyugtató érzés egy olyan sorstárs, mint az itt bemutatott négygyerekes anyuka, aki őszintén beszél arról, hogy ő is kiabál, ő sem ül le a legkisebbel vonatozni, ő is, ő is...

szólj hozzá: 4 gyerek

Nem azt mondom, hogy teljesen megbocsájtottam magamnak, amiért a 4,5 évesem a mai napig hadilábon áll az állathangokkal, de azóta nincs reggeli ébresztés, hogy ne ugrana be a videóban látható számok sora, és igencsak megnyugtató, hogy nem én vagyok az egyetlen győzelemre esélyes a gyereöltözzfellégyszíves-mantraversenyben.