56pizsama

Dés András vallomása a kétgyerekes hétköznapokról.

Amikor elolvastam a bevezetődet a kétgyerekes család videója kapcsán, egész meghatódtam magamtól, hogy ilyen szép gondolataim vannak. Ha nem tudtam volna, hogy az idézet tőlem származik, meg lett volna a véleményem az illetőről: Persze, persze, nagyon jól hangzik, ilyen okosakat én is tudok mondani, de mennyire más a valóság. Mert egy hajnali ébredés után, amikor a gyerekek már kora reggel kirobbanó formában mozgósítják legördögibb energiáikat, nem mindig vagyok képes adok-kapok játékot folytatni velük. Annak rendje és módja szerint kíméletlenül lecsapom a feldobott labdát. Sose gondoltam volna, hogy lesz olyan pillanat az életemben, amikor mínuszba hullik a kreativitásom és bármennyire szeretném (mert tényleg szeretném), hogy a helyzetet kreatívan, szellemesen oldjam meg, a katatón bambulás és az artikulátlan üvöltés között nehezen találok átmeneti megoldást. Természetesen továbbra is hiszek az idézet igazságában, és igyekszem eszerint is nevelni a gyerekeimet, több-kevesebb sikerrel. Számomra a szülői lét egyik legfontosabb tanulsága az, hogy minden folyamatos változásban van. Feleségemmel, Dórával rendszeresen elméleteket gyártunk fiaink működésével kapcsolatban, amiket aztán ezek a kis rafináltak mindig hamarosan megcáfolnak. Ha hagyom magamat, van rá elég energiám és kellő nyitottságom, tényleg sokat tanulhatok tőlük. Amikor együtt játszunk, nagyon résen kell lennem. A szörnyirtóknak hihetetlen, váratlan helyzeteket kell megoldani, a legszürreálisabb gépet kell megjavítanunk, az építőkockák bármikor bármivé átalakulhatnak. Vagyis nem szabad lecsapnom a labdát, fel kell nőnöm kreativitásban, nyitottságban a feladathoz és –mint a zenében- folytatnom kell az elindított szálat. Konfliktusok esetén is sokkal többre megyek azzal, ha játékosan próbálom megoldani a helyzetet, kreatívan vezetem rá a fiúkat a kívánt eredményre. Néha persze dilemma, hol kezdődjön a szülői szigor, amikor jön a „nincs mese, szót fogadsz és kész”, alkudozás nélkül. Azt hiszem, ezt ösztönösen érezzük, Dóra (az anyák) különösen, én meg hallgatok rá. És ha mi jókedvűek, kiegyensúlyozottak vagyunk, összhangban egymással, akkor a gyerekekkel is sokkal könnyebben megy minden.

(Itt megnézheti az 56 pizsama kétgyerekes családjának videóját.)

Kepes Andrást, öt lány és egy fiú apukáját kérdeztük a bő harminc év alatt gyűjtögetett tapasztalatairól.

A két legnagyobb lányom között 16 hónap a korkülönbség. Akkor az volt az elméletünk, mert az embernek az első gyerekeknél még van elmélete, hogy ez az ideális korkülönbség. Hiszen, amikor a kisebb születik, a nagyobbnak még nem alakult ki az “éntudata”, nem lesz féltékeny, azonnal “mitudatuk” lesz, mint az ikreknek. Ráadásul két kislány ilyen kis korkülönbséggel prímán eljátszik egymással. A legnagyobb lányom, azóta is neheztel, hogy azonnal ráküldtük a testvért, ki sem élvezhette a koncentrált figyelmet. Nem is nagyon játszottak egymással, annyira különbözők. Minél kevesebb gyereke van valakinek, annál inkább hajlamos az általánosításra, annál magabiztosabban igyekszik meghatározni, milyen egy-két-három gyerek, milyen egy fiú és milyen egy lány.

A második és a harmadik lányom között 15 év van, aztán 6-8 évente jöttek a többiek, köztük unokák, úgyhogy a családi összejöveteleken mindenkinek van játszótársa. Az unokák nagyszerűen eljátszanak a velük egyidős nagynénjükkel, és babáznak a nagybátyjukkal. Ma 6 gyerek, meg egyre szaporodó számú unokák boldog-büszke papája-nagypapája vagyok, viszont nincs elméletem. Öt lány és egy fiú után hovatovább már azt a kérdést is bárgyúnak tartom, hogy mi a különbség egy lány meg egy fiú között? Vannak szelíd, szemlélődő kisfiúk és fáramászó, karddal hadakozó kislányok, meg persze barbiebabák és égedelem srácok is. Minden gyerek, minden testvépár más. Lassan ott tartok, hogy még egy gyerek sem egyforma…

(Itt megnézheti az 56 pizsama sorozatból az azonos számú gyermekkel bíró család videóját.)

A kettősség érzését hozta nekem vissza az egygyerekes családnál töltött este. Az együtt vagy külön, a közel vagy távol dinamikája járta át a levegőt. Beugrott az a sok ezer éjszakai ébredés - majd az, hogy hogy tudott hiányozni, mikor már nem volt; az anyuka szavai hatására átjárt újra az a hasító szabadságérzés, mikor öt hónap után először léptem gyerek nélkül utcára – és írtam 15 perc múlva smst, hogy vajh mi a helyzet otthon...

szólj hozzá: 1 gyerek - 56 pizsama sorozat

Sosem volt egy gyerekem (a nagyfiaim ikrek), úgyhogy a legnehezebb volt az ő helyükbe képzelnem magam. Jó, jó, négy-öt-hat gyerekem sem volt, de az valahogy közelebbi nekem, talán az lehet erre a magyarázat, amit a sorozatban bemutatott családok többségétől hallottam: az igazán nagy váltás az egy és a két gyerek közt van. És sokak szerint egy gyerekkel a legnehezebb.

Ahogy ezt a videót újranézem, az első, ami beugrik: a játékos hangulat. Mikor a vacsora, a fektetés nemcsak arról szól, hogy hogyan legyünk túl a napon, hanem arról is, hogy hogyan érezzük benne jól magunkat. Ez - úgy tűnt nekem – leginkább az anya kreativitásán múlik, úgy zajlik a nap, ahogyan ő kitalálja. Ez nem jó vagy rossz, a legtöbb családnak megvan a bevált dinamikája, van, kialakult rendje, ki miért „felelős” - a nyúlnak a játékpénz-evés jutott.

szólj hozzá: 3 gyerek

Ez a háromgyerekes család egy újabb szín a fektetés-palettán. Az évek alatt változott náluk a rendszer, először volt a mindenkinyolckorágyban!, majd most, hogy nagyobbak lettek a gyerekek, akkor mennek aludni, mikor kidőlnek, így nem kell hajcsárkodni. Nem tudom, hogy az, hogy ez működik, szülő-, gyerek- vagy életkor függő, én csak egyszer próbáltam – hajnal négykor _én_ lefeküdtem aludni...

Ez a legboldogabb időszak! - hallottam ezerszer a kismama éveim alatt, és éreztem magam sokszor nagyon rosszul ettől a mondattól, hiszen persze, a legboldogabb, de akkor miért érzem esténként néha azt, hogy átment rajtam egy úthenger, miért sóhajtok egy erőtgyűjtőt reggelente az első gyereksírásnál?! A fönti mondat egy elvárás is: legyél mindig jól, hiszen most kell igazán boldognak lenned! Persze, persze, boldog vagyok, de azért megnyugtató érzés egy olyan sorstárs, mint az itt bemutatott négygyerekes anyuka, aki őszintén beszél arról, hogy ő is kiabál, ő sem ül le a legkisebbel vonatozni, ő is, ő is...

szólj hozzá: 4 gyerek

Nem azt mondom, hogy teljesen megbocsájtottam magamnak, amiért a 4,5 évesem a mai napig hadilábon áll az állathangokkal, de azóta nincs reggeli ébresztés, hogy ne ugrana be a videóban látható számok sora, és igencsak megnyugtató, hogy nem én vagyok az egyetlen győzelemre esélyes a gyereöltözzfellégyszíves-mantraversenyben.